- Nicole... Kelj fel, mert a
lányok elkésnek a sulibóóól!
- Aha. - motyogtam valamit, és szép lassan vissza aludtam......
- Azt a kurvaaaa! - kiabáltam.- Ezt meg miért kaptam?!!?- Kérdeztem a
földről, ugyan is leestem.
- Mit? - nézett hülyén az én édes barátnőm. Gondolom a húgaim már fent
vannak.
- Ezt a 'kellemes' ébresztést! - Néztem a ruháimra, ugyan is egy vödör
víz által át lettek áztatva.
- Nem keltél fel... Hmm, igyekezz! - Kiabálta immár kintről. Gyorsan fel
keltem bementem a fürdőszobába, és bő 30 perc múlva kint is voltam.
Szaladtam lefele a lépcsőn, de magamhoz hűen majdnem le is estem.
- Lányok, kész vagytok?!
- Igen... - mondták egyszerre szomorúan. Úgy sajnálom őket. Ilyen korban
még nem kéne szülők nélkül lenniük! És temetésen sem kéne még részt
venniük. Egyesek kis koruktól kezdve viszik a gyereküket temetésre,
mert, hogy állítólag megszokják. De ezt soha nem lehet megszokni...! Ki
kísértem őket a kapuig, megölelgettem szorosan mindkettejüket. Éreztem a
mellkasomnál, hogy sírnak. Nagyon nem vártam ezt a napot. Igazából nem
akartam, hogy valaha is bekövetkezzen!
- Kérlek,kérlek... had maradjunk itthon! - könyörögtek szipogva. Nem is
gondolkodtam rajta, hogy mit mondjak. Azonnal igent mondtam.
- Rendben, mennyetek föl és bújjatok be az ágyba! - ez az a nap, amikor a
gyerekek hogyne örülnének annak, hogy nem kell iskolába mennie!
Igazából nem tudtam mit tegyek, tehetetlen voltam!
Remélem,hogy tetszett nektek!És elnézést,hogy csak ilyen kis részt tudtam hozni,de ígérem a többi hosszabb lesz!!
U.I:Ne felejtsetek el komizni.Jöhet bármilyen,hideg,meleg. A következő rész legalább 2komi és 1rendszeres olvasó után jön!
Pusz:Szöszi
